Barangolás a belsőépítészet világában I. - Út a modernig (bevezetés)
Minimalista, barokkos, keleties, északi, déli, vagy épp a magyar - Mit is tudunk ezekről valójában? A hazai belsőépítészeti szféra eszköztárát az idők folyamán főleg a nyugati kultúrából begyűrűző divatirányzatok határozták meg. A történetük mind más és más, ám egy dolog biztos: terei és megoldásai hatással vannak ránk, tradíciói pedig formálnak és inspirálnak.
Az elkövetkező cikksorozat a különböző építészeti- és lakberendezési stílusok ismertetését, eredetét és Magyarországra gyakorolt hatását hivatott feltérképezni, mely gondolati utazás során mind a történeti és kortárs jelenségek vizsgálatát figyelembe véve mélyedünk el bennük.
Az európai és magyarországi folyamatok ismeretében igen tanulságos összefüggésekre lehetünk figyelmesek. A belsőépítészetet az ember igényei alakítják, ám az ember sosem teljesen individuális lény: része egy korszaknak, asszimilálódott egy általános életfelfogáshoz és társadalmi rendhez, amelyet gondolatai, viselkedése, öltözködése és otthona is hűen illusztrál. Mint ahogy más volt a középkori kézműves célja egy-egy alkotásával, más dolog a mai korban 3D nyomtatással felépíteni egy házat. S ha nem is a tárgyat vagy teret megvalósító entitás szellemiségében, az arra igényt támasztó csoport gondolkodásában biztosan feltárható egy, az egész korra jellemző életszemlélet.
Univerzalitás
A ház enteriőrjének megtervezése nem újkeletű dolog, inkább csak éppen nem volt általánosan elterjedt a nép körében, hogy erre önálló szakmaként tekintsenek vagy behatóbban foglalkozzanak vele. A kora újkortól kezdve vált általánossá, hogy az uralkodó székhelye, rezidenciája már elsődlegesen nem a védelmi szerepet látta el: az épület céljává a reprezentáció vált. Ekkor nyílhattak meg a lehetőségek a kifinomultabb építészeti formák kialakítására. A császárok, királyok és az arisztokrácia tagjai egy-egy új palotájuk, chateau-juk építésekor az építészt magát vagy annak asszisztenciáját kérték fel a belső terek kialakítására is. Később, csak a francia barokkban vált önálló, elismert szakmává a belsőépítészet. Gondoljunk csak Versailles szobáira és lélegzetelállító báltermeire, ahol érezhető az átgondolt és részletes, a munkálatokat és stílusbeli egységet precízen átfogó tervezői és kivitelezői jelenlét. 
A különböző nyugati stílusok a történelem során általában némi csúszással, de viszonylag hamar elértek hazánkba is, gondoljunk csak a reneszánszra, ami Mátyás uralkodása alatt újkeletű és modern innovációként szinte azonnal dominánssá vált. A reneszánsz voltaképpen azon kevés stílusok közé tartozik, amely képes volt az élet minden területén jelentős változást hozni (zene, irodalom, tánc, filozófia, képzőművészet, tudományok). Ennek okát abban is kereshetjük, hogy az esztétikai motívumrendszert egy mélyebb gondolatiság ihlette, amely a humanizmus eszméjében foganatosodott. A humanizmusról azonban tudjuk, hogy egy láncreakció állomásaként az akkori társadalmi és gazdasági változások következménye volt, amely hatására az értelmiség szellemisége erősen megnyilvánulhatott és virágzani kezdett.
Felismerhetjük, hogy a stílusok mögöttes tartalmát megértve sokkal mélyebb értelmet nyernek annak térszervezési és díszítőművészi megoldásai is. Megfigyelhető az is, hogy a magaskultúrában gyökerező irányzatok lassanként a népi kultúrába is begyűrűztek és az általános, egyszeri emberre is nagy hatással voltak. Erre példa, hogy az udvari reneszánsz páros- és körtáncok egyes mozdulatai észrevétlenül beolvadtak a magyar néptánc hagyományaiba.
A meghatározó tényezők
A stílusok magyarországi fejlődése során a nyugatról exportált irányzatok a külföldön tanult művészek, építészek és tervezők által váltak ismertté és népszerűvé. E folyamat már a XVII. századtól így volt és igen jellemző tendencia maradt még a XX. századi úttörő stílusok alakulásánál is. A XIX. század végéig nem volt intézményesített központja a képzőművészeti felsőoktatásnak (1871-ben alapították a Magyar Képzőművészeti Egyetemet), nem is beszélve a design oktatásról, ami hazánkban igen friss fogalomnak számít mind a mai napig. A művészek és tervezők tanulmányaikat befejezve hazatértek és később itthon kamatoztatták és ültették a gyakorlatba tudásukat.
A reneszánszot a barokk követte, majd a rokokó aztán a XIX. századra a klasszicizmus és a historizmus váltotta fel, amelyben egy fajta retrospektív módon, az elmúlt korok stílusait vették alapul, imitálták és vegyítették. Ekkor épült Budapest legtöbb középülete is - legismertebb az Operaház, amely neoreneszánsz, vagy a Parlament, amely bécsi neogótikus stílusban épült (amely stílust alkalmazni mellesleg az európai országházak építészeténél szinte bevett gyakorlat volt). 1867-ben a kiegyezés után nagy figyelmet fordítottak Budapest városfejlesztésére, mivel Bécs után a birodalom második fővárosát, gazdasági-, kereskedelmi- és kulturális központját kellett kialakítani. A városrendezéseknek köszönhetően rengeteg olyan egységes stílusú városrészt is találhatunk, amely e kor szellemiségét tükrözi. A korszak a társadalmi átalakulást, a polgárosodó Magyarország fejlődését jelentette, melynek csak a későbbi világháborús veszteségek és következményei vetettek véget.
Tömegtermelt reprezentáció
A polgárosodáshoz szorosan kapcsolódik - tulajdonképpen annak okozója volt egy gazdasági fellendülés, amely a termelés kiszélesedésével összefüggésben lassú de biztos folyamatként segítette a középosztály stabilizálódását. Az ipari forradalomban (első és második) megindult folyamatok a tömegtermelésben csúcsosodtak ki. A termékek az egyre költséghatékonyabb és gyorsabb gyártástechnológiáknak köszönhetően szélesebb rétegeknek váltak elérhetőbbé, megfizethetőbbé.Az ipari forradalom kezdetén jellemzően még nem volt nagy stílusváltás, inkább technológiában fejlesztették, olcsóbbá tették az egyes népszerű, magas keresletű tárgyakat. Az 1851-es londoni világkiállításon a gyártástechnikai vívmányokra és az újonnan kifejlesztett anyagokra helyeződött a hangsúly. Az így gyártott darabok célja a polgárság napi igényeinek kielégítése volt, továbbra is a már ismert neostílusokban. Az egyébként költséges, kézzel készített faragványokkal ékesített bútorokat mostantól olcsóbban, rétegelt lemez, papírmasé és guttaperka (megszilárdult növényi nedv) felhasználásával tudták sorozatgyártani.
John H. Belter a ma ismert rétegelt lemez elődjének feltalálásával képes volt megszólalásig hasonlóan imitálni a korban népszerű faragott bútorokat.
A reprezentatív tárgyak és enteriőrök már keletkezésükkor, bár még kisebb létszámmal, de kritikus közönségre leltek. Az iparosok és mérnökök egyes csoportjai az innovációk felesleges elfecsérlését látták az antik bútorok mimikájára épülő iparágak virágzásában. A letisztult, anyagszerű tervezést, a praktikumot és a funkcionalitást tűzték ki célul.
Tengeren túli innovátorok
A század végén az enteriőrtervezésben az amerikaiak is rendkívül találékony megoldásokkal rukkoltak elő, és ez a későbbiekben, a háború után Európából emigrált értékes tudással rendelkező tervező- és művészegyéniségek miatt egyre csak fokozódó tendencia volt. Gondoljunk csak Walter Gropius vagy épp Moholy-Nagy László munkásságára akik a tengeren túlra menekülve alkalmas támogató közeget tudtak találni az iskolaalapításra, vállalkozásra. Kétségtelenül értékes és elismert színfoltjaivá váltak az amerikai design oktatásnak, mint ahogy a Bauhaus megszűnése után diaszpórára kényszerült többi tervezőművész is.
Harriett Beecher Stowe – aki a Tamás bátya kunyhójának szerzője is – nővérével, Catherine-nel az ’American Women’s Home’ (1869) c. könyvében újragondolta és átszerkesztette a konyhát, s mint a ’legfontosabb közösségi teret’ nevezte meg. A tárgyak elhelyezését, a tárolók legoptimálisabb kihasználását az ember mozgásához és igényeihez igazította, mely gondolat és problémakör felvetése saját korában forradalminak számított. Ezen felül a kor tipikus szokásait – mint a fűző viselését – is kritizálták és nőknek szánt életvezetési tanácsokat is megosztottak olvasóikkal.
Az európában is elterjedt funkcionalitásra való törekvés a huszadik század folyamán Németországban (Bauhaus) de például Oroszországban (VHUTEMAS) is jelen volt. Ezek az intézmények, iskolák fektették le az elkövetkező évtizedek designiparának alapköveit. Gondolataik és felvetéseik a mai napig a modern designmetodológia egyik legfontosabb inspirációs forrásának számítanak.
A modern stílusirányzatok kialakulásának meghatározó tényezője volt a termékek előállításának egyre magasabb szintre való emelése. A formai és a funkcionális elemek végleges kialakulását így egy tervezői, esztétikai szemlélet és a technológiai lehetőségek kölcsönhatásai szabályozták. Ezzel együtt egyre jobban kitágulni látszott az, hogy mit látnak az emberek szépnek. A szépség és az érzelem már nem csak a gondosan megmunkált márványszobor képében jelent meg. Széppé vált a gyár, amelynek szerkezete az innovációt mutatta, széppé vált a mozdony, amely az erőt szimbolizálta s szép maga az ipar, amely a horizontot végeláthatatlan módon kitágította. Lehetőséget engedett egy hamarosan bekövetkező társadalmi átalakulásnak, amely a status quo legnagyobb kritikusaként egy feudális rendszerből kétszáz év alatt vadul dübörgő forradalmakat és a kapitalizmus láthatatlan kezének ténykedését vonta magával.